A madárpókok a horrorfilmekkel ellentétben nem könyörtelen gyilkosok, amelyek mindent megölnek, ami eléjük kerül. Sot éppen ellenkezoleg. Ezek az állatok a legjámborabbak közé tartoznak. A legtöbb madárpók még végszükség esetén is a támadás helyett inkább a menekülést választja, de, ha agresszívabb fajról is van szó, nem támad meg minket minden elozmény nélkül. Eloször általában fenyegeto pozíciót vesz fel: testének elülso felét felemeli, mellso két lábát az égnek mereszti, és elovillantja csáprágóit. Ez a testhelyzet tehát nem azt jelenti, hogy éhes, hanem azt, hogy ha nem hagyjuk azonnal békén, akkor nekünk támad. Ebben a pozícióban órákig képes maradni, szóval mindenképpen a pók nyer. Ezek az állatok annyira békések, hogy ha nem akarnak enni, akkor nem bántják az általunk bedobott zsákmányállatot sem. Egy póknak a megfelelo tartási körülmények mellett csak nyugalomra van szüksége.

Méreg

Mint minden pókfaj (egy Labidognatha családot kivéve), a madárpókok is méreggel ölo ragadozók. Tartásukhoz nem kell engedély, mert a törvény szerint nem tartoznak a veszélyes állatok közé. Mérgük idegméreg – amely a csáprágókon (chelicera) belül termelodik –, emberre genustól függoen kevésbé illetve közepesen veszélyesek (egyes genusok mérge a nagyon veszélyes kategóriába sorolható, például Stromatopelma). Harapásuk szívmegállást ugyan nem okoz, de az áldozat egész testét lebéníthatja, és a légzoizmok bénításával nagyon szélsoséges esetben fulladásos halált okozhat. A méreg hatása sok mindentol, többek között a madárpókfajtól, a harapás helyétol, az egyén fizikai állapotától és immunrendszerétol függ. Túlérzékenység (allergia) esetén nagyon veszélyes lehet egy ilyen állat harapása, bár ha valaki a méhcsípésre allergiás, az is járhat végzetes következményekkel. Európában madárpók-harapásba még senki nem halt bele, de fontos megjegyezni, hogy ellenméreg kontinensünkön nem áll rendelkezésre.

Szorzet

Újabb kellemetlen oldala ezeknek az állatoknak, hogy a testüket borító szorzet a rájuk vadászó ragadozók elleni védelemül szolgál. Egyes talajlakó (ún. bombázó) fajok, ha veszélyben érzik magukat, hátsó lábukkal lesöprik az utótestüket borító hosszú szorszálakat, amely – jelen esetben – az állattartó borébe beleállva irritációt, allergiás tüneteket okozhat. A fán lakó pókok szorzete is okozhat borirritációt, ha megfogjuk az állatot, és a szore beleáll a borünkbe.

Ezzel a madárpóktartás hátrányai ki is merültek. Ha tisztelettel bánunk ezekkel az állatokkal, nem kell megtapasztalnunk egy harapás, vagy szorszórás következményeit.

A madárpókok, mint ízeltlábúak

A madárpókok az ízeltlábúak (Phylum: Arthropoda) törzsébe tartoznak. Ebbol adódik néhány olyan tulajdonságuk, amelyet a tartásuk során figyelembe kell venni, és megkülönbözteti oket a legtöbb ember által tartott átlagos háziállattól. Az egyik legfontosabb ilyen tulajdonságuk, hogy változó testhomérsékletu állatok. Ez két dolgot jelent a tartó számára: egyrészt, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebbet esznek, mint egy hasonló méretu emlos vagy madár, másrészt viszont nagyjából állandó szinten kell tartani a terrárium, vagy a tárolóedény belso homérsékletét. Másik fontos tulajdonságuk, hogy kültakarójuk egyben a szilárd vázuk is, kültakarójukat a növekedésük során folyamatosan nagyobbra cserélik, vedlenek. A madárpókoknál még egy fontos tényezot figyelembe kell venni: sok fajuk (többnyire fánlakók) trópusi esoerdokben él (de vannak trópusi sivatagi, mérsékeltövi sivatagi, mediterrán éghajlaton élo, többnyire talajlakó fajok is), állandó párás levegore van szükségük. Ellenkezo esetben a 2 pár tüdejük kiszárad és az állat elpusztul.

A vedlés

A madárpókok tehát fejlodésük során vedlenek. Egy vedlés a pók korától és a külso körülményektol függoen (például páratartalom) fél órától pár óráig is eltarthat. Minden vedléssel fajra jellemzo, kisebb-nagyobb szín- és mintázatváltozáson is átesik az állat, és szorzete is dúsul. Fiatal (juvenilis) korban egy vedlés alkalmával 1,5-szeresére nonek (egyes fajok akár 2-szeresére is nohetnek). Ez a ráta a kor elore haladtával egyre csökken. A madárpókok ciklusosan vedlenek. Minimum egy héttel (idosebb állatoknál lehet egy hónap is) a vedlés elott beszüntetik a táplálkozást, és hálójuk menedékében készülnek fel a vedlésre. A kifejlett (adult) kort kb. a 10-12. vedlésüknél (átlagosan 2 év) érik el, de ez a szám sok esetben több is lehet, és nemtol is függ. Az ivarérett kort megelozo, utolsó vedlés elotti állapot a subadult állapot. A kispókok genustól függoen 1-2-3 havonta vedlenek, ami az adult korhoz közeledve 4-5-6 hónapra no. A hím állatok kifejlettségük után már nem vedlenek. A nostények adult korukban évente vedlenek, és a vedlésekkel kismértékben testtérfogatuk is no.

Nemek elkülönítése makromorfológiai szinten

A hím és nostény állatokat a 8. vedlés körül már morfológiailag is viszonylag könnyu elkülöníteni egymástól. A hím pókok nyúlánkabbak, „törékenyebbek", és mellso két pár lábuk jóval eroteljesebb, mint a hátsó két pár. Ivarérett korban az egy pár tapogatóláb (pedipalpus) ventrális oldalán 1-1 ivarhólyag figyelheto meg, amely a nosténybe juttatandó sperma raktározására szolgál. Egyes genusok hímjeinek elso pár lábán párzósarkantyú is megfigyelheto. A hím ezzel rögzíti a nostényt a párzási pozícióban. Ennek hiányában a párzás nagyon rövid ideig tart (pár másodperc), mert ezeknél fajoknál a hímnek vigyáznia kell, hogy a nostény ne tudja elkapni. A nostények a hímek ellentétei: zömökebbek, szívósabbak, nagyobbak, a két pár hátsó láb az eroteljesebb, és nincsenek végtagfüggelékeik. Egyes genusok hímjeinél a subadult kort követo adult korban drámai változások figyelhetok meg. Subadult korig a két nem színezete, mintázata nagyjából megegyezik (az esetleges különbségekbol következtetni lehet a nemükre), de az adult kort elérve a hímek elvesztik jellegzetes színüket és mintázatukat, megcsúnyulnak, „esztétikailag jelentéktelenné" válnak (például Poecilotheria spp.). Általános dolog, hogy minden kispók fiatalon inkább a hímekre hasonlít mind megjelenésben, mind viselkedésben. A hím pók kifejletten is többet mozog, természetes környezetében kevésbé helyhez kötött életmódot folytat (nostény keresése), míg a nostény szinte állandóan az általa szott „házában" tartózkodik, legtöbbször csak éjszaka merészkedik ki egy kis sétára vagy táplálkozni.

Nemek elkülönítése mikromorfológiai szinten 

Természetesen az állat nemi hovatartozását biztosabb módszerekkel is meg lehet állapítani, de ez egy átlagos madárpók tartó számára, aki nem szeretné kedvencét szaporítani, nem feltétlenül lényeges információ. Kifejlett korban a nostény pókoknál az elso pár tüdo között a hasi barázda felett jellegzetes ivarnyílás látható a trapéz alakú petelemezen. Ezenkívül a vedlés belso oldalán fajra jellemzo formájú és osztottságú spermatartókat is láthatunk. Ezeknek a képleteknek a hiánya azt jelenti, hogy az illeto pók hím. Hím pókoknál a petelemez megfeleloje kisebb és háromszög alakú.

A madárpókok élettartama

Genustól, vagy fajtól függoen a nostény madárpókok 15-25 évig élnek, de fogságban igen extrém esetek is elofordulhatnak. A hím madárpókok általában fél év alatt adulttá fejlodnek, és a kifejlett kor elérését követoen (az utolsó vedlés után) maximum egy évig élnek.

A fánlakó (arboreális) madárpókok tartásáról

A fán lakó madárpókok közül az Avicularia nemzetség metallica faja a legalkalmasabb talán egy kezdo madárpóktartó számára. Az Avicularia genus fajai a kifejezetten jámbor kategóriába sorolhatók. A legkevésbé sem agresszív, nyugodt, és különösen „intelligens", kezes madárpókok tartoznak ebbe a nemzetségbe. Lábterpeszük általában 14-15 cm körül van. A nemzetség eddig ismert legnagyobb képviseloje az Avicularia braunshauseni. Megfelelo lehet még az Avicularia avicularia is, de például az Avicularia versicolor, A. aurantiaca és egyéb fajok egy kissé kényesebbek. Az Avicularia nemzetség fajainak színezete igen változatos, a piros különbözo árnyalatától a kéken és az aranyszínen át a zöldig sokféle színben pompázhatnak. Egy kezdo madárpóktartó számára talán legkevésbé alkalmasak a Poecilotheria nemzetség fajai, amelyek szinte mindenben ellentétei az elobb említett nemzetségnek. Agresszívek, kiszámíthatatlanok, nagyon gyorsak, nagyon nagyokat képesek ugrani és viszonylag eros méreggel rendelkeznek. Ide tartoznak a világ legnagyobb fánlakó madárpókjai, lábterpeszük a 26cm-t is eléri (nostények esetén). A Poecilotheria genus színvilágában foképpen a barna, a sárga és a kék dominál.

A tárolóedény

Azt mondják, hogy a fánlakó pókok tartása több kihívást tartogat, mint a talajlakóké. Ezek a plusz kihívások többnyire abban merülnek ki, hogy a fánlakó madárpókoknak különbözo mászó- és rejtozködo alkalmatosságokra is szükségük van a talajszint felett, amelyek tisztántartása egy kissé bonyolultabb.

Fontos

Fontos, hogy a tárolóedény együtt nojön a pókkal, tehát egy 3cm-es pici pókot ne rakjunk bele rögtön egy 25 literes terráriumba, mert elveszik benne, nem találja meg a táplálékát stb. Egyszóval egy terrárium „mikroklímája" egy kis pók számára már-már „makroklímaként" hat. Például a 25 literes terráriumban a páratartalom összességében megfelel egy 14 centis póknak, de egy kis 3 centis pók ennek a terráriumnak csak a töredékét fogja felhasználni, és lehet hogy ott olyan nagy a páratartalom vagy a széndioxid-szint, hogy a kispók megfullad, mert nem talál magának megfelelobb helyet, ha egyáltalán van ilyen. A bébipókok nehezebben közlekednek az üvegfelületen, és nem tudnak elmenekülni a számukra kedvezotlen körülmények elol. Jobb, ha a pók élettere, és az abban található tárgyak együtt nonek az állattal, már csak azért is, mert így egyszerubb tisztán tartani és odafigyelni rá.

A fán lakó madárpókok nagyon jól másznak üvegen (akár üvegplafonon fejjel lefelé lógva is képesek mászni), ezért teljesen zárt tárolóedényben kell tartani oket. Nem igaz az, hogy a pókok mindenáron meg akarnak szökni a terráriumukból, hiszen az a megszokott környezetük, ahhoz kötodnek. Azért érdemes jól zárható edényben tárolni oket saját biztonságu(n)k érdekében.

Fontos, hogy egy tárolóedénybe, csak egy pókot szabad rakni, mert ketto vagy több állat vetélytársnak vagy egyszeruen tápláléknak nézi egymást. Csak pároztatásnál lehet két pók egy terráriumban, de egyes fajoknál még ilyenkor is történnek „balesetek". (Elofordul, hogy párzás után a nostény megeszi a hímet. Fordítva ez nem fordulhat elo, a hímnél genetikailag gátolva van a nostény elfogyasztása.)

A pókok nem szeretik, ha az ember rájuk lehel, ha rájuk fúj vagy, ha a talaj helyett véletlenül oket öntözzük meg. Némelyik pókfaj nem szereti, ha vizes lesz a hálója, mások viszont szívesen nyalogatják le róla a vizet. Ha nem muszáj, ne nyúljunk a pók hálójához, mert ettol az állat kissé összezavarodhat. Ha viszont rossz helyre szövi, azonnal el kell távolítani az állat érdekében (például ha beszövi a tárolóedény lyukakkal ellátott részét, mert akkor az nem szellozik megfeleloen).

Tartásra alkalmas edények

A fánlakó pókok (például Avicularia spp., és legközelebbi rokonaik, például Psalmopoeus spp. (kivéve néhány „talajlakó" fajt) általában nem mennek le a talajra, ezért a tárolóedénynek (kispók esetén befottesüveg vagy átlátszó muanyag doboz, kifejlett pók esetén terrárium) inkább magasnak és kevésbé szélesnek kell lennie. Bármilyen edénybe is rakjuk a pókot, a megfelelo oxigénellátásról, és szellozésrol gondoskodni kell. A növendékpókok tartására alkalmas lehet például az aktuális méretének megfelelo méretu befottesüveg. Subadult vagy adult korban pedig át lehet költöztetni oket a nekik szánt terráriumba. Például egy 2 cm-es pókot elég egy kb. 6 cm átméroju 10 cm magas üvegbe tenni, és ezt a „pókméret-üvegméret" arányt fenn lehet tartani az egész nevelése során. Ha a pók nyugtalan és úgy tunik, hogy görcsösen ki akar mászni az edénybol, vagy egyszeruen csak az edény lyukakkal ellátott részéhez „tapad", akkor valószínuleg nem kap elég levegot. Ekkor a pók érdekében azonnal intézkedni kell.

A tárolóedény berendezése, talajanyag, páratartalom szabályozása

Egy fiatal, növendék fánlakó pók tartásához nem kell más, mint egy megfelelo méretu tárolóedény, bele tozeg- vagy kókuszrost talaj, és mászóalkalmatosság(ok), amire felmászhat, és hálót szohet az állat. Ilyen kispókok esetében nem érdemes igazi fát betenni a tárolóedénybe, mert gyakran az idézi elo a penészesedést. Egyszerubb, ha valami muanyagdarabbal helyettesítjük, azzal nincs ilyen probléma, és az állat ugyanolyan szívesen mászkál, vagy szo hálót rajta. A terráriumba szánt fadarabokat, kéregdarabokat érdemes sütoben (200°C-on) jól kisütni (sterilizálás), de nem megégetni. Ezzel a fában található élosködok, és gombaspórák remélhetoleg elpusztulnak. Esetleg vékonyan le lehet lakkozni a fát, hogy a terráriumban lévo magas páratartalom kevédbé károsítsa, de csak akkor szabad betenni a terráriumba, amikor a lakk már teljesen megszáradt rajta, a fadarabnak nincsen szaga (vagyis az oldószer teljesen kipárolgott belole, ami több hónap, akár fél év is lehet). Fánlakó pókok esetében a talaj csak a páratartalom szinten tartását szolgálja. Mivel a fánlakó madárpókok trópusi esoerdei fajok, a páratartalomnak 70-80% körüli értéknek kell lennie, amelyet meg lehet oldani páratartalom-méro nélkül is, ha a talajt folyamatosan nedvesen tartjuk. Viszont nem szabad túlöntözni, mert bepenészesedhet, és a kelleténél magasabb páratartalom árt a póknak. A kókuszrost elonye, hogy nehezen penészesedik. A terráriumba tehetünk (mu)növényt is, amire szintén lehet szobahomérsékletu vizet permetezni. Egy pici 2-3 vedléses 3-4 cm-es póknak még nem kell itató, mert a kevés vizet, amire szüksége van, a táplálékkal, és a levegobol is fel tudja venni. A nagyobb pókoknak már érdemes megfelelo méretu itatót is behelyezni. Ez lehet egy üdítosüveg kupakja, vagy ilyesmi, és akárhova tehetjük, ha szomjas, úgyis megtalálja. Vigyázni kell arra, hogy ne legyen az üvegben semmilyen éles vagy hegyes tárgy, amellyel a pók megsebesítheti magát. A fánlakó pókok ugyan nagyságrendekkel szívósabbak a talajlakóknál, de ha lehet, úgy rendezzük be a tárolóedényt, hogy ha leesik valahonnan, ne legyen alatta kemény vagy egyéb veszélyes tereptárgy.

A tárolóedény megvilágítása, a homérséklet szinten tartása

A kispókoknak csak télen, és hidegebb idoben kell futeni, amelyet egy 15-25 wattos izzóval meg lehet oldani. A kifejlett pókoknak viszont a nyári hónapok kivételével mindig kell futeni. Egy 25×25×35-ös (szélesség x hossz x magasság) terrárium esetében (amely egy 14 centis lábterpeszu póknak elegendo, például Avicularia spp., Psalmopoeus spp.) egy 40-60Wattos izzó többnyire elég. A pókok általában nem szeretik a közvetlen fényt, ezért a lámpát úgy kell elhelyezni, hogy ne világítsa be az egész tárolóedényt. A pók így választhat, hogy kijön-e a fényre, vagy a sötétben marad. Az Avicularia-k például nagyon szeretnek napozni. A lámpát érdemes (digitális-)idokapcsolóval szabályozni, úgy hogy a napszakokat szimulálja. Például délben bekapcsolja a lámpát, ami fényt biztosít a pókoknak és felfuti a terráriumot 28-30 °C-fokra, éjfélkor pedig kikapcsolja, amitol a terrárium homérséklete 23-24 °C-ra visszahul. Természetesen a kispókoknak is szükségük van sötét-világos ciklusra, de nekik nem kell világítani, ha a szobában nappal elég világos van. Ennek hiányában a pókokban nem alakul ki megfelelo bioritmus, elpusztul(hat)nak.

A pók eltávolítása a tárolóedénybol, tisztítás

Erre a pók nagyobb üvegbe való áthelyezésekor, illetve a terrárium tisztítása elott kerül sor. Ha ki akarjuk szedni a pókot a tárolóedénybol, kispók esetében egy hosszabb, puha szoru ecsettel ki lehet tessékelni belole. Nagyobb pókkal már óvatosabban kell bánni. Ilyen esetben ráboríthatunk valamilyen (lehetoleg átlátszó) edényt, utána alátolunk egy muanyag- vagy kartonlapot és máris ki lehet emelni az állatot a terráriumból. A növendékpókok ideiglenes lakhelyéül szolgáló edényt normális esetben nem kell tisztítani, mert az állat hamar kinövi. A kifejlett állat terráriumát elég évente egyszer tisztítani, a talajt pedig évente egyszer cserélni. Természetesen szennyezodés, például penészesedés esetén azonnal ki kell tisztítani a terráriumot az állat egészsége érdekében. Többféle fonalasgomba létezik, van amelyik felületi penészesedést idéz elo, van amelyik a pókban szisztémás fertozést okoz. Az utóbbi fertozés a pók számára biztosan halálos kimenetelu.

Táplálás

Általános bevezeto

A pókoknak kis szájnyílásuk van. A lebénított és megölt zsákmányt szervezeten kívüli emésztéssel elfolyósítják, és eros szívógyomrukkal az elfolyósodott táplálékot felszívják. Ez a folyamat a táplálék minoségétol és mennyiségétol függoen változó ideig tarthat. Egy átlagos táplálkozás általában pár órát vesz igénybe, de extrémebb esetben eltarthat akár több napig is. A zsákmány emészthetetlen részeit a pók eleve nem szívja fel, hanem egy kis golyót formázva belole minél messzebbre próbálja elhajítani, vagy felragasztja valahova. Gerinces állatokkal egy kicsit „trehányabb" munkát végez, mert sokszor szanaszét hagyja az állat csontjait, szorzetét, esetleg tollait. A maradékot minél elobb el kell távolítani a terráriumból vagy tárolóedénybol, mert hamar bebüdösödik, illetve a penészesedés másik fo kiinduló forrása a szerves anyagú (fa) berendezési tárgyak mellett.

A madárpóknak vagy csipesszel kell benyújtani a táplálékot, vagy egyszeruen be is lehet dobni, elobb-utóbb úgyis elkapja. Kézzel nem szabad etetni, mert bár véletlenül, de belekaphat a kezünkbe.

A madárpókok általában mindent megtámadnak, ami mozog, de a másodperc töredéke alatt képesek felmérni, hogy a célpont eheto-e vagy sem, illetve, hogy érdemes-e „ujjat húzni" vele.

Táplálék

Azt szokták mondani, hogy a madárpóknak ne adjunk nagyobb táplálékot, mint amekkora az utóteste (potroha). Ez viszont nem egészen így van, gyakran náluk nagyobb ízeltlábúakat is könnyen elintéznek. A madárpókokat legtöbbször megfelelo méretu tücsökkel, szöcskével, tenyésztett csótányokkal szokták etetni, de a fiatal állatoknak érdemes különbözo ízeltlábú lárvákat például lisztkukacot adni, mert annak magasabb a tápértéke. Igaz, a lisztkukaccal vigyázni kell, mert a bennük termelodo nagy mennyiségu juvenilis hormon késleltetheti a vedlést, hátráltathatja az állat fejlodését. Nem érdemes bogarakkal etetni oket, mert a bogarak testének nagy része kemény vázanyag (kitin), amit a pók nem tud megemészteni, hasznosítani. Szintén nem érdemes a pókokat veszélyes ízeltlábúakkal, mint például mérgezo állatokkal vagy kifejlett nostény imádkozósáskával sem etetni, mert utóbbi megsebezheti az állatot.

Ha ideiglenesen nem tudnánk élo állatot beszerezni, megpróbálhatjuk nyers csirkemellel (hússal), vagy májjal is etetni a pókot. (jól bevált: Poecilotheria spp.-nél, Heteroscodra maculata-nál; közepesen jól bevált: Avicularia spp.; Psalmopoeus spp.). Bár a csirkemellnek magas a tápértéke, sok olyan esszenciális tápanyag hiányzik belole, ami egy egész állatban megtalálható. Az élo állat elengedhetetlen pókunk normális fejlodéséhez, a nyers hússal való etetés csak ideiglenes alternatíva lehet rövid idore (néhány hét). A húst vagy májat elegendo a hálója környékére letenni. Az éjszaka folyamán úgyis megtalálja, és ha olyan kedve van, megeszi.

Etetéskor felmerülo problémák

Fontos tudni, hogy egy egészséges pók mindig „éhes", tehát, ha nem eszik, annak három oka lehet: vagy vedlés elott áll, vagy nem tetszik neki a táplálék, vagy valami baja van, beteg. Negyedik okként elofordul (normális gyakoriságú etetésnél), hogy egyszeruen nem akar enni, bár ez nagyon-nagyon ritkán fordul elo. Ha tudjuk, hogy mikor vedlett utoljára, körülbelül fel lehet mérni, hogy mikor fog legközelebb vedleni, és így kizárhatjuk vagy megerosíthetjük azt, hogy a pók közelgo vedlés miatt nem eszik-e. Látható jelei is vannak, ha a pók vedléshez készülodik. A kispókok, színe besötétedik, mert átlátszik az új kültakarója. Ha nagyobb az állat, akkor a szorzete „elhasználtságából" lehet megállapítani, hogy körülbelül mikor vedlett utoljára. Ha valahol hiányzik a szorzete, szintén sötétedést figyelhetünk meg azon a helyen. Minél többet eszik egy pók, annál nagyobb lesz az utóteste, ami az anyagcseréjük folyamán természetesen leapad. Ha a pók utóteste nem akar leapadni, az azért lehet, mert vedléshez készülodik és nagyon sok vizet ivott. Vedlésnél a víz többek között kenoanyagként és reakcióközegként szolgál. A pók aktivitása a vedlések elott (és utána pár napra) minimálisra csökken, szinte mindig a hálója védelmében tartózkodik. A frissen vedlett pókot körülbelül három napig nem szabad etetni, mert ilyenkor még lágyak a csáprágói (és maga a kitinváz is puha). A pók maga is tudja, mikor áll készen, de minimum ennyi napot biztos várhatunk az etetéssel. Avicularia-knál elofordulhat, hogy az állat vedlés után több mint egy hétig nem eszik, de ez normális.

Az etetés rendszeressége

A fiatal pókokat hetente rendszeresen, 2-3 megfelelo méretu tücsökkel (vagy más ízeltlábúval) szokták etetni, a kifejlett pókoknak elég kéthetente adni 2-3 kifejlett tücsköt. A 2-3 tücsök 12-14 cm-es pókra vonatkozik, ennél nagyobb 20-26 cm-es pókot vagy több kifejlett tücsökkel, vagy valamilyen gerinces állattal (szopós egér) etetik. A legnagyobb méretu pókoknak (például Poecilotheria spp.) adult egeret is lehet adni. Minél idosebb a pók, annál jobban bírja az éhezést. Míg a kispókok csak pár hétig, esetleg hónapig viselik el az éhezést, a kifejlett és amúgy jól táplált pókok több hónapig, esetleg pár évig is kibírják táplálék nélkül. A kifejlett pókok itatójában a vizet minimum hetente, de érdemes naponta is cserélni, hogy mindig friss legyen.

Egyéb tudnivalók

A madárpókok nagyon tiszta állatok. Saját magukat is folyamatosan tisztán tartják, és közvetlen környezetüket sem piszkítják be. A fánlakó madárpókok az ürüléküket az utótestük felemelését követoen meglepoen nagy sebességgel képesek kiloni. Ez a természetben elonyös, mert az ürülék az állat lakhelyétol több méterre elrepülhet, de egy zárt terráriumban nem túl esztétikus, ha a terrárium fala és a tereptárgyak tele vannak pókürülékkel. Ezt érdemes legalább hetente eltávolítani, mert egyrészt csúnya, másrészt ez is bepenészesedhet (a penészesedés harmadik oka). A pókürülék általában apró, fehér rizsszem-formájú darabokból álló kis rakás, amelyet megszáradva nagyon nehéz eltávolítani a terrárium faláról és a berendezési tárgyakról, ezért ha lehetoség van rá, érdemes még frissen eltávolítani.